Jogerősen pert veszített a csepeli Fidesz embere

on vasárnap, 08 november 2015. Posted in Csepeli ügyek

Közel hét (7!) éve folyik a Németh Szilárd és közvetve Borbély Lénárd irányította csepeli Fidesz „elszámoltatásnak” csúfolt-, valójában a lejáratásomra és a megsemmisítésemre törekvő rágalomhadjárat. Hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere és a koholt-vádas botránykrónika mögé bújók mekkora hasznot húznak Csepelen, talán sosem tudjuk meg. De hogy milyen anyagi károkat okoznak felelőtlen és pökhendi magatartásukkal, azt a háttérben elhallgatva húzódó perek végeredményei lassanként megmutatják.

Tavaly nyáron jelent meg a sajtóban összeszedve először, hogy a csepeli Fideszes vezetők a közpénzt nem kímélve milyen „Családcentrikus megoldások”-kal igyekeztek egymást (jól jövedelmező) helyzetbe hozni. A „százmilliós zavaros fejlesztések” egyik kulcsfigurája Németh Szilárd bizalmasa, a vagyonkezelő korábbi vezérigazgatója, Borbély Lénárd tanácsadója Werner Péter.  

 

A csepeli MSZP frakció a botrány kirobbanásakor igyekezett tiszta vizet önteni a pohárba és nyílt képviselőtestületi ülésen akarta tisztázni az ügyet. A rendkívüli ülés összehívását Tenk András (LMP) és Pákozdi József (Jobbik) képviselők akadályozták meg (Összenőtt, ami összetartozik). Az csak külön pikantériája az ügynek, hogy mára épp a Jobbik tűzte zászlajára (vagy csavarta ki a Fidesz kezéből) az igazi elszámoltatást. Ez ügyben kíváncsi lennék, vajon Pákozdi képviselőtársam reggelente hogyan tud borotválkozni…?!  

Akkor is hallgatott a jobbikos képviselőtársam (aki nem mellesleg bizottsági elnökként a legmagasabb tiszteletdíjjal járó tisztséget tölti be a csepeli Fidesz jóvoltából), amikor néhány héttel ezelőtt Borbély Lénárd –Werner Pétert segítségül hívva (!)– „nyomott át” egy előterjesztést a képviselő-testületen, amiben 10 millió forintot biztosított a CSEVAK-nak egy szintén jogerősen elbukott per költségeinek a megfizetésére

(http://csepeliek.blog.hu/2015/11/04/kiket_es_miert_akar_tisztara_mosni_csepel_polgarmestere)

És ki tudja még hány és hány per folyik a háttérben, amiben a csepeli Fidesz vesztésre áll?! Mert nagyhangú beszámolókat csak a velem kapcsolatos ügyekről tud írni Ábel Attila. Eszét vesztve néha hamarabb is, mint ahogy a büntetőügy dokumentumait az ügyészség számomra egyáltalán kipostázza!  

2015 márciusában a csepeli Fidesz „felszólított” a velem kapcsolatos ügyek számbavételére. Én ezt akkor „Tisztelt Csepeli Hírmondó „A Szerkesztőség”-e!” címmel meg is tettem. A címben szereplő jogerős pervesztéssel (a 2015. január 13-ai elsőfokú ítéletet 2015. november 5-én a Budapesti Ítélőtábla másodfokon helyben hagyta) a számbavételemet most nyugodtan kiegészíthetik!