Összenött, ami összetartozik

on csütörtök, 05 június 2014. Posted in Csepeli ügyek

Összenött, ami összetartozik

A Népszabadság 2014. május 28-i számában „Százmilliós zavaros fejlesztés”címmel cikk jelent meg, amely Werner Péternek, a Csepeli Városgazda Zrt. vezérigazgatójának, Németh Szilárd polgármester és Borbély Lénárd alpolgármester gazdasági bizalmasának az önkormányzati cégünket is érinthető „zavaros” ügyleteivel foglalkozik.

 

A cikk elsősorban Werner családi vállalkozásait, Badacsony környéki, vitatott tulajdonjogon alapuló „zavaros fejlesztési” szándékait, és a politikai összefonódások révén elért gazdasági előnyszerzése lehetőségeit mutatja be.

Feltárja Werner Péter családi vállalkozásainak politikai-, és gazdasági kapcsolatait több helyi önkormányzattal, valamint az e kapcsolatokból keletkeztethető milliós nagyságendű gazdasági előnyöket.

A városgazda vezérigazgatója a csepeli beosztása mellett a XVIII. kerületi Városgazda Nonprofit Zrt. Igazgató Tanácsa elnöke is egyben. A szerző utal arra is, hogy Werner úr családi vállalkozása „kapott megrendelést mindkét önkormányzattól”, illetve, arra, hogy milyen politikai, gazdasági összefonódás jött létre, illetve jöhetett létre kormány közeli személyek-, gazdasági-, baráti társaságok és a két önkormányzat, valamint gazdasági társaságai között.

Hasonló cikk jelent már meg korábban is, a Magyar Narancs 2013. június 13-i számában „Családcentrikus megoldások” címmel, amellyel kapcsolatban akkor is kezdeményeztük a téma napirendre tűzését a csepeli önkormányzatnál - Werner Péter felmentését és az ügy teljes kivizsgálását. A javaslatunkat azonban a képviselő-testület fideszes többsége akkor leszavazta.

A két cikkben feltártak tehát gyanús összefüggéseket vethetnek fel a vezérigazgató úr családi és magánvállalkozásai-, valamint az érintett gazdasági társaságok között, sérthetik továbbá az önkormányzat gazdasági érdekeit, lejáratják a csepeli képviselő-testületet, ezáltal ártanak a kerület hírnevének.

Az ügy mielőbbi, megnyugtató rendezése érdekében az MSZP csepeli frakciója május 29-én indítványozta egy rendkívüli testületi ülés összehívását. Az indítvánnyal megkerestük a képviselő-testület nem fideszes tagjait is.

Tenk András LMP-s képviselő először „passzolta” a lehetőséget, majd később azt mondta, hogy „ha a jobbikos képviselő is aláírja a kezdeményezést, ő is támogatni fogja”! Erre végül nem került sor, mert Pákozdi József, a Jobbik csepeli képviselője sem tartotta fontosnak, hogy a milliárdos csepeli vagyon kezelésével megbízott Werner Péter, illetve az őt felügyelő politikusok, Németh Szilárd polgármester és Borbély Lénárd alpolgármester „körmére nézzen” a képviselő-testület!

Tenk András és Pákozdi József képviselők Németh Szilárd és a csepeli fidesz kegyelméből a legmagasabb képviselői-tiszteletdíjjal járó tisztségeket töltik be 2010 ősze óta…

Tekintettel arra, hogy az ellenzéki politikustársaink passzív magatartásukkal megakadályozták, hogy a csepeli képviselő-testület beszámoltassa az egyébként vele munkaviszonyban álló Werner Péter vezérigazgatót (a munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja), illetve korrekt és nyílt keretek között tisztázhassuk az ügyet, az érintett város, illetve kerületeket képviselőivel bűntető feljelentést teszünk a rendőrségen!

Budapest, 2014. június 5.

Szenteczky János
az MSZP csepeli frakcióvezetője